Okos vagOkos vagy, pislogok egyre elismerőbben Tökre. Az utóbbi időben egyre gyorsabban veszi észre,hogy mit szeretnék tőle ,és látható elégedettséggel meg is teszi,nagy kutyavigyorral az arcán. Szusszanjunk egyet,ereszkedek le a kiülő kényelmes székébe,kezemet a fejére téve nézegetni kezdem. Kutyásoknál ismerős, megszokott sorrendben tapogatom végig. Nincs kullancs,dudorokat sem érzek,végigfuttatom ujjaimat a lábán,nincs toklász,nézem a szemét,aztán.. Hangos röhelyre váltok mert Tök utánozhatatlan fülbillegtetésbe kezd és komoly arcal dugja a szemem elé hallókáját. Látszik ,hogy komolyan veszi a vizsgálatot és mindent elkövet,hogy az ellenőrzés végén nevetve megdicsérjem. Tényleg sokat tanul ,hökkenek meg,aztán matató kezeim megállnak egy pillanatra. Biztos , hogy ő tanul? Vagy lehet ,hogy én tudok többet Tökül? Honnan jön a tudás? A megismerésből,a tanulni akarásból? Lehet ,hogy könnyebben érhetünk el bármit ,ha együtt tanuljuk a másikat? Kíváncsian nézegetem melegbarna szemét. Tiszta,mély,ősi szemek. Maga a természet.Nincs benne az emberek kapzsisága, anyagi habzsolása. Gyönyörködöm benne egy darabig ,majd felkepesztetek. Menjünk,mondom. Még megnézzük Papát az aprólabdáknál. És kapsz te is. Mert ez így van jól!

Gondolom most kipurcanok! Nézem a forrón vibráló levegőt,és hatalmas adag csokieper fagyikombón álmodozom. Viszont nincs nekem olyanom,tehát abból dolgozunk ami rendelkezésre áll. Elszánt arcal pakolászom a mélyhűtőt, azonban kezdeti lelkesedésem megtorpanni látszik. A rendelkezésre álló alapanyagok elég szűk terepet biztosítanak a fagylaltkölteményre. Elgondolkodva nézegetem a kockára fagyott gyalult tököt,majd a nyamvadt farhátcsomagot. Van még kevés borsó és rengeteg fagyasztott kutya és macska kaja. Ez kész katasztrófa,nyögöm,majd hirtelen eszembe jut valami. Kinyargalok( ezt kérem mélységes elnézéssel kezelni,mert valahogy így nyargalnak a túlkoros rozsomákok)a kert végébe ,oda ahová sünhaverom is nassolni jár. Szedek szedret,visszafelé pár maradék málnát kapkodok,tépek citromfüvet és ezzel a vegyes zsákmánnyal toppanok a konyhába. Dundus lelkesen üdvözöl mint aki hónapok óta nem látott,pedig az egész kertkörút talán ha öt percig tartott. Lelkesen totyorászik,vicces füle izgatottan lebeg. Határozottan fel van dobódva ,de annyira ,hogy kételkedni kezdek kezdeti tudományos megállapításomban. Nem orrszarvú ennek az őse ,hanem gyapjas puputeve. Hogy nincs melege itt pattogni. Jeget feszegetek,cukrot rázogatok,csapvizet mixelek és már készen is van az akármi. De legalább hideg. Dundus is kap egy málnát, amit lelkesen elfogyaszt miután kifeszegetem szájából a kézfejemet. Szóval meleg van!

Fene ismeri itt ki magát, mormogom,miközben egy földönkívülinek tűnő növényre csodálkozom rá ,aki erőszakosan muskátlinak képzeli magát,a virágládában bújkálva. Ebek közben végzik lelkes rutinjukat,a földtúrást,ismeretlen dolgok rágcsálását,kedvenc fáim lepisálását,járdaközépre szarást. Aztán hirtelen elrobban a nagy vasárnapi nyugalom egy biciklis teker kicsit bizonytalanul házunk előtt az úton! A brigád ordító hősiességgel rohamozza a kerítést,élükön a viking berserkerrel,Moltéval. Éles fejhangja tépi a fület és mellette szinte kellemesnek tűnik a többiek brummogása. Megkegyelmezve a fura növénynek utánuk vánszorgok,mert ugye valakinek a kerítésről is le kell feszegetnie őket. Ezen elfoglatságom közepette, némi ütemkéséssel a kert vége felől feltűnik Dundus. Fülei lebegnek a lelkesedéstől és varacskosdisznót megszégyenítő ügetéssel lendül a többi házőrző közé. Mivel vaksi, elméri a távot és nagyot koppan a lábazaton. Hajolnék hozzá, de ő rendíthetetlen lelkesedéssel felpattan és mély öblös vakkangatásba kezd. Percenként kettő jön ki belőle,de ezt képes órákig produkálni. Megdicsérem,mert hisz ő okos. Igaz a biciklis már a boltnál kerekezhet,de ő itt házat őriz! A saját házát! Érthető. Otthon van.

Hogy az a ... Aztán jöttek a különböző foglalkozások,régi betegségek népies nevei ,a felmenők és a lemenők. A végén már csak szuszogva álldogáltam kezemben a kiürült kempingfőzővel és komolyan mondom eszembe jutott,hogy most sírok is egy kicsit. Pár napja eszembe jutott,kimegyek a tópartra meglátogatom a cimboráimat,és sütök valamit a szabadban. Akiket látogatni jöttem az vegyes társaság. Berregő a vadkacsa,két vizityúk,és Lipibácsi. Hogy őszinte legyek,fogalmam sincs,hogy ő milyen jószág,de nem is nagyon érdekel. Nem patkány és nem is hód,egérnek pocoknak nagy,vizidisznónak viszont kicsi. Kiköpött úgy néz ki mint Kvarg Lipót a Disney filmben. Azonkívül azért is meghökkentő a hasonlóság,mert a múltkor lenyúlta a lapkasajtomat. Szóval ők a cimboráim itt a tónál. Szerettem volna összeismerkedni a gémmel is ,de ő nagyon beképzelt ezért hagytam a fenébe. Szóval mikor már mindent előkészítettem a szalonnás hagymás szabadtéri habzsomat,akkor láttam ,hogy kiszökött a gáz a picike palackból. Miért én? Miért velem? Hát már ezt is sajnálja tőlem az élet-bugyogott bennem az önsajnálat. Puffogva csapkodtam össze a cuccaimat, közben folyamatosan átkoztam mindent és mindenkit. Aztán hirtelen félbeszakadt a mozdulatom és páros lábbal rúgott hátba a felismerés. Mit csinálok? Miért sopánkodok, ahelyett,hogy gondolkoznék? Találtam aztán egy nagy rozsdás konzervdobozt,amit a bicskámmal türhető hobo kályhává alakítottam. Apró tüzet raktam,kicsi ágakból,és isteni eledelt rittyentettem. Berregő ott úszkált,a vizityúkokat is láttam, viszont Lipi bácsi nem jelentkezett. Közben azon méláztam,hogy életemben vajon hány rozsdás konzervdobozt nem találtam meg? Hányszor ordítottam önfájdalmamat az égre anélkül,hogy megállva egy pillanatra,megnézve, átgondolva megoldhattam volna? Szóval erősen az emlékezetembe véstem ezt a percet,és tudom, többet nem leszek ennyire tehetetlen. Szóval,ha gond van,állj meg, nézz,láss,gondolkodj és csináld. Káromkodni akkor is ráérsz,ha így sem sikerül.

Elköszöntem cimboráimtól,hagytam egy kis sajtot Lipibának,hátha előkerül. Addigra talán azt is megtudom ,hogy miféle jószág lehet.

Azért vannak dolgok amiket nem értek. Ilyen például a legyél önmagad,mert akkor leszel igazán boldog meg elégedett. Hogy a fenébe legyek önmagam,ha a világon mindenki engem akar befolyásolni a saját céljai elérésének érdekében? A tévé,a politika,a reklám,a vallás,és minden ami körülvesz. Egyáltalan tudjuk ki az az önmagunk? Ismerjük,vagy eltemettük mélyen a megszokás,a kényelem a kellemes butaság porába? Persze néha felvillanunk egy egy pillanatra ,de már ez is annyira félelmetes ,hogy gyorsan eltereljük a figyelmünket róla. Erőszakosan,ricsajozva,kiabálva fedjük el azt az apró belső hangot. Mert fontos, hogy elfogadjanak,szeressenek. Legtöbbször olyanok ,akiknek semmi közük hozzánk,vagy ha van is,az általuk elfogadott és támasztott elvárásoknak legtöbbször ők maguk sem tesznek eleget. Írtam már,kibicnek semmi sem drága. Akkor meg miért tennék úgy ahogy a hazugok megkövetelik? Mi lenne rá az okom? Hogy csúnya vagyok? Vagy gyenge? Esetleg más okoz örömöt? Hát a fenét! Neked is csak azt tudom mondani,hogy beszélgess néha magaddal is. Ki vagy,mit szeretnél hova tartassz,mit vagy kit vársz? Csak így kaphatsz igazi válaszokat,így teheted picit szebbé az életed. Találj saját békét ,saját bölcsességet,akkor látni fogod,hogy a másé neked nem jó. Nem a te méreted. Na megyek dumálok egyet magammal ,meg egyébként is leég a babföcim!

Így,lassan hatvan év elteltével,soha nem gondoltam volna, hogy fedezhetek fel magamban új dolgokat,érzéseket,egész addig ,míg a sors össze nem rángatott ezzel a furcsán vén kölyöklelkű ebbel,Dundussal. Ezerszer néztem mentések közepette rettegő,néha vakságig közömbös szemekbe ,töröltem belőlük vért,gennyet,könnyet. Csavarta orromat nyüves sebek rothadó szaga,és bizony volt ,hogy a küzdelem után a lélek elszállt ,csak a bűz maradt. Milliószor éreztem ujjaim alatt a félelem rángását,a meggyötört testek görcseit,de kevés dolog rágta annyira a torkomat mint Dundus játéka. Mert Dundus játszik! A kertből hol itt, hol ott hangzik fel röhelyes kis játékos nyiffnyaffja,miközben mérsékelt sebességgel üget füleit ritmikusan lebegtetve. Hühühühü hehehehe, zeng a furcsa játékhangja,és már kocog is tovább. Sürgős dolga van . Játszani tanul! A labdát egyáltalán nem érti,leginkább zavarja a tevékenységében,de mivel a többiek szaladgálnak utána,hát akkor ő is. Néha elesik benne,mert ugye vaksi,de feltápászkodik és hühühüzik tovább. Egy vén kutya élete első játéka. Ő teljesen elvarázsolódott,kölyökké lényegült. Nem érdekli a sötétzárkában töltött élete. Most szabad!

Állok a vadonatúj érzésemmel,és szégyellem magam.

Már kiskoromban megszoktam ,hogy az ajándékra várni kell. Szüleim soha nem voltak gazdagok és bár mindent előteremtettek nekem,a nagyon vágyott dolgokra bizony várni kellett. Volt csak napokat,heteket,de a komolyabbaknál lehettek hónapok is. Emlékszem a durrogós,forgótáras,rózsapatronnal működő revolverem közel tíz hónap alatt érkezett meg a karácsonyfa alá. A várakozásnak is megvolt az izgalma,köztük az a többszöri fenyegetés Aputól,mikor mérgesen harsogta egy egy gerillaakcióm után,hogy mim fog forogni az említett ünnepen pisztoly helyett. Aztán persze megkaptam mégis, és az ócska bérház udvarát becsettegte a rózsapatron éles durrogása. Szóval az igazi ajándékra várni kell. Türelmesen,kitartóan,hogy meglegyen az igazi íz,a zamat.

Mikor elültettem az ezüstfáimat talán jó ha térdig értek. Nézegettem őket naponta,megsúgtam nekik kedvesek a szívemnek,várom az apró sárga virágaikat amit szimatolva berepülhetek a mézillatú emlékeimbe,mikor Apuval órákig beszélgettünk az állatorvotudományi egyetem udvaráról kilógó hatalmas ágak alatt. Néha csak hallgattunk élveztük a májusi este balzsamillatát. Két éve növekednek a fácskáim,mígnem valamelyik reggel bekúszott az orromba a régi illat. Halvány volt ,szinte elveszett az akác harsogó illata mellett,de én tudtam,nem tévedek. Lélegzetem visszatartva gyorsan rálestem az ezüstfára. Három apró pici sárga virág kandikált rajta. Azonnal megfordultam,és szinte futva bementem a házba. Miért,hisz két éve várok erre? Mert ez ajándék. Magamtól magamnak. Fenét fogom csak úgy elpazarolni hétköznapi szimatolásokkal. Kivártam míg virágba borul a kis fa ,és egyik este kimentem hozzá. Ezer csillag ragyogása közepette megálltam mellette és teletüdővel vettem a lélegzetet. Repültem az időben ,mosolyogtam a mindenségen.Kibontottam az ajándékom.

Beleestem megint. Hiba vagy sem,nem tudom,de néhány dolgon elgondolkodom,bár talán nem kéne ezt ennyire erőltetni. Nézem ezeket a mini videókat a tiktokon. Lehet,nem jól írom ,de bocsánat én még igaziból ettem a majálisi virslit,miközben a háttérben zengett az éljen ez meg éljen az. Szóval nézegetem a filmecskéket,tudásvágyam az egekben. Közben igaz önös érdekből próbálom kilesni hogy a rendelkezésemre álló két tojásból és egy darab szalonnából ugyan miféle Michelin csillagos manna vacsorát tudnék rittyenteni. Aztán mikor rá kell jönnöm,hogy mivel nem rendelkezem 132 éves ,ódon szerzetesek által érlelt disznófüllel,sőt egy darabka szivárványos pisztráng sincs itthon,feladom. Marad a szalonnás rántotta a'la én. Viszont hülye fejemmel nézem tovább a minivideókat,eltekerve a dagadt embert aki az öklét rázva ordít,hogy fegyverrel mentsük meg a nemzetet. Vicces volt elképzelni a pufit egy lövészárokban,barna foltos naciban. Aztán elértem azon okító jellegű műveket amik lelkünket ,belső egészségünket hivatottak felemelni. Ezeket egy darabig néztem ,mint Guszti suszter az atommaghasadást,közel annyi eredménnyel. Na jó,bevallom picit én is megpróbáltam meggyújtani a belső spirituális fényemet ,de vagy lemerültem,vagy csak hülye vagyok hozzá. Jöttek az életről meg a belső erőkről szólók,de ezt már nem nagyon bírtam.

 Inkább kimentem Tökkel megnézni az aprólabdát.

Furcsa út az emberé. Mikor elindul rajta kicsiként még üres iszákot lóbál,amit az élete tölt meg szép és csúnya szavakkal. Vannak fontosak,életünk végéig szólók és vannak közömbösek amiket igazán észre sem veszünk mikor leperegnek rólunk. Az igazi nagy mindent jelentő szavak először természetesnek tűnnek,akkor roppantanak meg mikor elveszítjük őket. Nagymama,Nagypapa, ők szálltak el elsőnek. Furcsa,érthetetlen ürességet hagyva magut után. Vitték magukkal a sparheltben sütött krumpli illatát,az istálló törtsárgafényű lámpáját,kérődző békés teheneket az öreg lugast a vén ház előtt. Aztán elmaradt Apám. Sokáig azt hittem,hogy ez egy hülyeség. Valami kozmikus vicc,amit egy éteri humortalan eszelt ki és ő sem gondolta komolyan. Apuval elmaradtak a gesztenyesütéses téli vitapartik,az apró madarak,bogarak csodálata,a hit a szépben. Anyu úgy ment el,hogy hiánya teljes sötétséget hozott. Vitte magával hogy gyerek lehettem és árvának lökött. 

Megyek,vánszorgok a maradék kis utamon. Kívülről árván üres ,de belülről hozom őket magammal. Érzem őket az ezüstfa illatával,a zöldbabföcivel ,aminek az íze néha picit hasonlít arra a régire a pirinyó konyhából,egy bogár komótos ballagásából,az apró madarak hajnali zsivajából. Mind mind jönnek velem. Most már örökké.

Gyerekkoromban,éppen mikor nem azzal ügyködtem,hogy a felnőttek agyára menjek,sokszor lebzseltem,bandáztam különböző tereken. Egyik nagy kedvencem volt az Almássy tér ,sokszor suli helyett is ott rontottam a levegőt. Ott a téren akkoriban (most hogyvan nem tudom) volt pár betonból készült kártyaasztal,körülötte gyűltek össze az emberek. Voltak akik a sakkozókat nézték,vagy izgatottan lesték a kártyásokat. Történt egyszer, hogy egy izgalmasabb sakkparti közben az egyik kibic nem tudta tovább fékezni magát,és vérmes káromkodásba bugyolálva,ordibálva közölte az egyik játékossal ,hogy mit is kéne csinálnia. Egy darabig nézte a csapat,majd a nyerésben lévő játékos feladta a partit és a meglepett közönség soraiban ácsorgó nagypofájúhoz fordulva, a vele szembe lévő helyre mutatva, hívta játszani a kibicet. Az időközben nagyon elcsendesedett és megpróbált elosonni a játék elől. Nem sikerült neki. A jelenlévők elkapták és lenyomták a tábla mellé. Nem igazán volt nehéz doguk ,mert többségében szenesek,kukások,bútorszállítók voltak,akiket nem jellemzett a beteges gyengédség. Egy szó mint száz,gyászosan kikapott a kibic,talán úgy tizenöt lépésből.Többé soha nem láttam arrafelé.

Hogy miért jutott eszembe ez a régi történet? Nem is tudom. Talán mert olvastam ,hogy egy állatmentés margójára mennyi okos és ügyes dolgot írtak össze a bezzegemberek. A námném nép. Én így csinál-nám ,úgy megver-ném.

Hát kérem! Le lehet ülni a padra és játszani. Ha lehet ,élesben!