A fene a nyakadba,hörgöm mikor a csontos aszott macska a gyomromra ugrott. Közömbösen szöszöl egy kicsit, összegömbölyödik,és halkan dorombolva szundikálni kezd. Bábi ezt a szokását akkoriban vette fel,mikor Anyu halálát követően magamhoz vettem. "A macskámra pedig nagyon vigyázz" hallom most is öregen is szép hangját a fülemben. Azután ketten gyászoltunk,Bábi ,az ősvén fogatlan csorbafülü macsek és én,az árva. Most is itt brummog a mellkasomon,miközben birizgálom molyos ritkuló bundáját. Furcsa kis lény,az bizonyos,sokszor csodálkozom rá. Halkan bevallom, meggyőződésem,hogy Anyu lelkéből beleszállt egy fikarcnyi darabka. Állandóan zsémbelve nyekereg,ha későn akarok lefeküdni,ha pedig nem időben kapja a kajáját, akkor aztán vége a világnak. Egyszer elfogyott a kedvenc alutasakos szottya,azt alig éltük túl. Egyébként van benne valami nem evilági. Mikor néha mélyen a szemébe nézek mintha látnám a világok születését,a mindenség pusztulását. Látom a holtak városának éjsötét sikátorait és a halhatatlanok ragyogó csarnokait. Néha fáraók símítják tisztelettel aztán csuklyás inkvizítorok akarják elpusztítani a földről. És igen,néha látok egy kis öregasszonyt aki kedvesen zsémbel,mert valaki leverte az asztalról a poharat.

•  Mindez egy pillanatig tart,majd leteszi ismét vén aszott fejét,és álmodik tovább. Talán az alutasakos szottyról vagy a fiatalságáról. Nem tudom.