Bajban vagyok,ha a mostani érzéseimről kell írnom. Hét éve,mikor a nagyvárosból ide cuccoltunk Sarudra,az egész életünk megváltozott. Heten érkeztünk, a párom ,én és öt kutyánk. Igazából miattuk döntöttünk úgy,hogy eljövünk Pestről. Nagy kert,tágasabb tér,óriási víz. Ez a csapat felejthetetlen volt,róluk szólt az itt íródott könyvem. 

Papa és Bence a két vénséges német juhász,Buddha a pimasz egocentrikus ,de minden sugallatában gyönyörű spicckevi,Nudli a bull terrier,igazi barátom,és minden hűség megtestesítője az agg Maja elmentek már. Ordítóan fáj a hiányuk,üres lett lelkemnek a jobbik fele. Azok akik közben mellénk csapódtak,Tök,Csöpp,Jónás úr is igazi kutyák ,de hiányzott az ősi cinkosság,a napi apró rutinok sora,az igazi lélekbarátság,ami csak azok között lehet ,akik mindenben osztoztak a másikkal. Szerettem őket persze,de belül égett a régi csapat hiánya. Aztán történt valami és minden megváltozott. Hozzánk került Molte a messzi Norvégiából. A történetét talán egyszer ide is leírom. Szóval jött Molte,a kimondhatatlan rastogós nevével,elsőként képviselve országunkban a Norvég Buhund fajtát. Őszinte leszek,nem ismertem ezt a fajtát és csak lestem az apró spicchez hasonló kölyköt,ahogy átformálja a családunkat. Ott volt mindehol,egyformán macerált mindekit, vékony fejhangú ugatásától zengett a ház. Egycsapásra átvette Buddha örökét,megváltoztatva a közöttünk lévő viszonyt. Lassan összeforrtunk mind,megtalálva egymást ismét. 

Ahogy teltek a napok,nézve a fiatal bandát egyre jobban hiányzott közülünk egy vén bölcs,egy igazi kutyafater.

Aztán egyszer belefutottunk a neten gazdit kereső,vénarcú,csupahomályszemű öregbe. Jött,és ő lett Dundus. Nagyobbat nem is tévedhettünk vele kapcsolatban de ezt majd legközelebb elmesélem.