Sötét van. A csillagok felhőpaplant ráncigáltak magukra,és a hold is sejtelmesen bújkál a szitaszerű állarcában. Szeretem ezt a kikötőt,kicsit Rejtő regényeket idéző hangulatával, esetlen bájával. A kikötött hajók oldalán locsog a széldobálta apró hullám. Aztán hirtelen megtorpanok. Mint valami harmadosztályú horrorfilmben,itt is, ott is apró árnyak mozdulnak. Vigyor ül az arcomra,hisz ismerősök ők,barátaim. A sötét sarkokból,a partra vont ócska csónakok alól egymás után bújnak elő a macskák. Van apró,nagyobbacska,tarka és fekete. Ott igyekszik Nyervi és Béla akiről kiderült hogy lány. Előbb lassan,majd egyre bátrabban indulnak felém. Mikor megismernek,óvatosan surranó léptük vidám ügetésre vált át,és már körbe is vesznek. Macskásan nadrágomhoz dörgölik apró csodaszép arcukat,farkuk az ég felé kanyarog. Mind lesik a kezem ahogy a táskában matat,tudják nekik keres esti falatokat. Aki kapott az elviharzik kicsit távolabb,és közben vissza vissza les,hátha a másik többet kapott. Miután kiürült a táska,azt várnám útjukra indulnak,de nem. Még hátra van az esti szertartás. Megsimítom mindegyiket,miközben dugják magukat a kezem alá. Furcsa látvány lehetünk a sok macskával. Egy vénülő ember magyaráz egy halom kikötői macskának éjszaka a sötét ,kiürült kikötőben. Ők nem érthetik,csak a csendesen surranók tudnak beszélgetni a vén lélekkel.