Van az úgy,hogy felhős az ég,nem ragyognak a csillagok és sötét a világ. Gondolom mind voltunk már így,éreztük nehezebbnek a sorsot ,ezt a közömbös,sokszor kegyetlen urat ,aki lökdös át az életen. Ilyenkor jó cseppet megállni számot vetni,előre és hátra nézni. Számot vetni és adni. Na nem könnyű igazat mondani még magunknak sem. De valamit tudnotok kell! Bárhogy fordul a világ, mindig lesznek olyan emberek akik megfogják a kezed,és mint a vakokat ,átkisérnek a veszélyes úton. Lehet,hogy pár szó,pár bölcsesség,de megfizethetetlen. Ők Kincsek. A mi Kincseink. Az én kincsesládikám tele van velük. A nyugdíjas Tanárnénivel,akivel megpletyizzük ,hogy mi lesz az ebéd! Vagy a másik gyémántommal akivel az unokákról társalkodunk. Van akinek szurkolok,hogy a műtétje hogy sikerül.És sorolhatnám hőseimet reggelig. Barátaim segítenek a mindennapokban. Nélkülük toporognék a képzeletbeli út szélén,kilátástalanul. Szeretem őket és büszke vagyok rájuk. Köszönöm Barátaim.