Okulj!- mondom Dundusnak,aki rendkívül értelmesen nézeget. Mondjuk nem rám,én nem vagyok annyira érdekes,mint a mellettem ugráló Csöpi,de őt viszont lelkesen. Nem érdekel-dunnyogom és határozottan újra a kezembe kaparintom az irányítást. Tanulunk rendületlenül. Nem olyan dolgokat mint az ül meg a fekszik. Azokat már minek? Lekéstünk róla pár évet,és egyébként is itthon meg az is felesleges . Az oktatás a jövőnek szól. Arra az időre mikor nehéz lesz a mozdulat, és idegen lesz a világ. Amikor könnyen el téved a kertben,és az esti séták is nehezebbek. Furcsa lehet másnak,de én megtanultam Bencével,Majával,Papával,a sok sok nálam lévő vénségekkel. Megfizethetetlen,ha tudjuk mekkorát kell tapsolni a vaknak ,hogyan készítsük cipelentyűt régi törölközőből,és milyen gyógyfüveket adjunk,ha begyulladnak azok a fránya izületek. Szóval tanulunk. A sok évtizedes tapasztalat megmutatkozik egy idő után. Dundus lelkes( nem kevés jutifalatról van szó),én pedig nyugodtabb vagyok. Az időt nem állíthatom meg,de segíthetek magamon. Gyakorlás közben belémvillan amikor Papával totyogtunk az udvaron. Még úgy,olyan állapotban is tudtunk nevetni egymáson és magunkon.

Köszönöm Papa.