Az igazat megmondva, nagyon hiányzott kis családunkból egy bölcs ,öreg kutya. Az élet legjobb részei közé tartozik ,hogy ballagjon melletted,üldögéljetek csendben,hagyva, hogy a néma beszélgetéseitek több bölcsességet adjon ,mint az agyfeszítő tudomány,a száraz könyvek. Isteni tanítók ők,akik megmutatják az egyszerűségükben szép világukat. Nézve a nyüzsgő siserehadat,az új falkát,méginkább üresnek éreztem a helyüket. Ahogy szaladtak a napok,száradtak a könnyek,és a hiányuk egyre fájóbbá vált,mígnem egyszer Eni az orrom alá dugott egy gazdikereső posztot. Hosszasan néztem a benne szereplő fehérarcú vénséget,a vaksin homályos szemeket,és már tudtam,ő lesz az új társ akire vártunk. Aztán eljött a nap,mikor nagy puffanással kiesett a kocsiból és azonnal hisztizni kezdett. Nem kellett sok idő hozzá,hogy rájöjjek,nagyot tévedtem. Végig visította az éjszakát,eltökélten gurult végig kerten,lakáson,nem zavartatva magát azzal,hogy mindennek nekimegy,letarol. Én a gyapjas mamut nevet adtam volna neki,de a csapat leszavazott,így lett Dundus. Dundus nem sokat lát,sőt talán némi mozgást és fényt,süket mint az ágyú,viszont állandóan visít a kajáért. Bölcsesség annyi van benne,mint egy babaszappanban,de nagyon lelkes. Arcán földöntúli mosollyal vágtat, ahogy gombóc teste bírja,aztán ha ájultra fáradja magát,ott helyben azonnal horkolva elalszik. Kondíciójáról csak annyi,ha kettőnél többet ugat akkor seggre ül. Gondolom egész életét bezárva töltötte egy kicsi,sötét zárt helyen. Nem ismer semmit,teljesen naív,viszont minden érdekli. Talán legjobban a kaja. Boldogan szöszmötöl,nyargal egész nap,kis ájulás szerű alvások kivételével. Egy szó mint száz,kaptam egy vén ,dagadt ,vaksi,süket kutyát egy nyolchetes kölyök tudásával,lelkesedésével.