Nincs hatalmam. Arra főleg nincs ,hogy lássam a jövőt. Amit tudok azokat a tegnapoktól tanultam,vagy a mában élem meg. Sokszor beszélgetek emberekkel a barátaink elvesztéséről és egy téma mindig előkeveredik. Mindent megtettem? Nem másképp kellett volna? Legtöbbször kívülállóként látom,igazából nem tehetett volna többet,mint ahogy én is tehetetlen voltam akkor és ott. Ezért összeszedtem pár tapasztalatot,kizárólag saját kútfőből. 

Mit kellett volna másképp csinálnom vagy mi az ami helyesnek bizonyult? Vannak kőbe vésett igazságok. Amikor el kell engednünk,soha ne hagyjuk magára. Maradjunk vele,kísérjük szeretettel még akkor is,ha a szívünk szakad ki a mellkasunkból. Ez neki akkor és ott mindent jelent,nekünk pedig egy furcsa megnyugvást. Persze nem teheti meg ezt mindenki. Arról beszélek,ha módunkban áll. Végtelenül hálásak érte. Szemét,életlopó pillanatok ezek,de szorítsuk ökölbe a kezünket. Szükségük van ránk. Talán nekünk is vígaszt jelent hogy együtt voltunk a végéig. Papa este még megvárta a szokásos dögönyt,elszundított és nem ébredt fel többet. Tudtam,éreztem előre. Elbúcsúztam tőle az esti játékkal,apró fülhúzogatásokkal,dünnyögésekkel. Aztán ültem addig míg egy utolsó nagy sóhajjal elment ebből a világból.

Legközelebb folytatom,mert most nehéz...