Több mint fél évszázad az az idő ,hogy kutya ballag az oldalamon. Nevettem ,játszottam,és nagyon sokszor velük,értük sírtam. Most ahogy visszagondolok ezekre az időkre,egyre biztosabb vagyok benne,hogy a velük kapcsolatos kérdéseim nem változtak az idők során. Kik vagytok ti?Hogy éreztek,mit gondoltok,hogy látjátok a világot,és bennünket,embereket. Nekem a kutyázás soha nem jelentette az ült,vagy feksziket. Miért utálja az egyik emert,és miért nem tudja levakarni magáról a másik? Hogy látják az életet és a halált? Mi vagyunk mi nektek és ti mik vagytok nekünk? Miért áraszt békét az egyik és miért kezd önpusztító csonkolásba a másik? Jó nektek velünk? Hogy lenne jobb? Tudnánk jobbá tenni? Évekig görgettem magam előtt a kérdéseimet. Megnéztem több ezer óra felvételt,tanítottam tudja fene mennyit. Sajtcetlik százaival raktam ki az asztalom,és persze hümmögtem okosan. Néha már úgy látszott megkapom a válaszokat. Aztán minden felfordult,és kezdtem előröl. Eltelt közben ötven év,és nevetséges,de az első kérdésem ma is ,ha ránézek a kutyáimra-

Kik vagytok ti?